Továbbélhető... - főleg, ha nem csupán farsangig, hanem tágabb értelemben akár örökké is tarthat, lelkileg...
Vajon mennyire tudjuk megélni a mindennapokban a Szeretet ünnepének lényegibb üzeneteit?
Ugye a fa (főleg, ha kivágott) meg az ajándékok hamar funkciójukat veszthetik, de az egymás iránti szeretet már maradandóbb. Persze, nagy kérdés: hol is kezdjük? Biztos, hogy szeretve érzi magát a másik attól, amit annak szánok? Lehet, hogy néha elég pusztán emberszámba venni, egyenrangú félként tekinteni rá... - a legkisebbre is...
Beer Miklós püspök atya tippje egyik karácsonyi interjújából idézve: "Merjünk felnőtté válni a párbeszédre, hogy tényleg meghallgassuk a másikat, és merjünk megbízni abban, hogy neki is lehet igaza." (Forrás: HVG-cikk.)
Talán Ő is épp azt a jézusi szemléletet váltja életté, amit az alábbi, blogunk egy korább "ikonjához" kötődő történet is kifejez? (Pánov apó különös karácsonya, ld. pl. ITT.) S ehhez nem szükséges "látomás- vagy hallucináció-gyanús", extra természetfeletti tapasztalat, elég egy "mi lenne, ha..." c. átelmélkedés. Ha non-stop előhívható szemléletté fejlesztjük, utána már elegendő egyszerűen csak gyakorolni. (Kommentelési stílusban is választhatunk előre mutató kultúrát - ez a fenntarthatóságnak is az egyik "pillére"...) Minél békésebbre sikerül, annál inkább "le a kalappal", ha valaki "jó fej" + haj-rá! :)
Ny. István