ZöldKeresztény

ZöldKeresztény

Úrvacsora és keresztáldozat - hogy cselekedjük?

Béke és egység felé...

2018. március 31. - IstvanNy

Jézus megváltó életművét sokan sokféleképp értelmezték már az azóta eltelt csaknem kétezer év alatt. Különösképp utolsó, akkori földi testében megélt napjait és amit az utolsó vacsorán mondott:

És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, és e szavakkal adta nekik: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” (Lk 22, 19)
Vannak, akik szó szerint veszik és a kenyérre (és borra) vonatkoztatják az elhangzottakat, például katolikus és orthodox körökben. Mások pl. csupán szimbolikusnak tartják ezt a cselekedetet (mint pl. Zwingli), Kálvin pedig a keresztáldozattal kötötte szorosan össze. Luther tanítása az előző és a katolikus felfogás között áll ilyen értelemben, azóta pedig újra közelednek a szétszakadt töredékek. Noha a felekezeti tanítást néha felülírja más „hit” vagy vallásszerű meggyőződés, s vannak furcsa esetek, legalább ezek is okot adnak a tudatos átgondolásra. L. pl. a Hetek egy korábbi cikkét ITT

urvacsora.jpg

Krisztus kereszthaláláról is találkozhattunk elég szélsőséges felfogásokkal, pl. egyesek fizikai emberi testét csak látszatnak tartották, mások meg kivonultak a pusztába, s önként keresztre feszíttették magukat. (Eretnek-bélyeggel akkoriban az előbbieknek sem volt sokkal több esélyük a túlélésre...)

Valóban nehéz is összeegyeztetni a következőket:
Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” (Jn 15, 13), illetve:

Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 13, 34-35)

Hogy válthatnánk hitelesen életre ezt a lelkületet?

Vannak sajnos mai korunkban is, akiknek szó szerint az életükbe kerül, hogy olyanok előtt is felvállalták, hogy Jézushoz tartoznak, akik nem fogadták el szabad döntésként, hogy lehet máshogy gondolkodni, mint ahogy ők... (ahogy anno az „eretnekek” esetében...)

Nyugodjanak békében! Támadóik (és a korábbi agresszorok ítélkező utódai) számára pedig imádkozhatunk megtérésért... L. még korábbi írásunk ITT.

Külön azért ugye nem szükséges keresni az életveszélyes helyzeteket.

Talán nem is mindig vesszük észre, mennyire jó példa lehet előttünk rengeteg családanya, családapa, aki az övéiért él, papok, lelkészek, s más, embertársakat szolgáló hivatásban munkálkodók is, akik áldozatokat hoznak szeretetből... - testük (-lelkük) és munkájuk eredménye másokért is adatik nap mint nap... - akár kenyéren keresztül, akár másként...

(Eucharisztia és kereszthódolat találóan kapcsolódik a Taizé-i lelkiségben is, l. pl. ökumenéről és emberségről korábban ITT)

Ilyen kegyelmet kívánok Mindenkinek a szent 3 nap alkalmából!

Nyőgér István

(katekéta – lelkipásztori munkatárs, matematika és ének-zenetanár, zenei informatikus)

(a bibliai helyek forrása: a Szent István Társulat ill. a Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája)

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldkereszteny.blog.hu/api/trackback/id/tr7013796958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IstvanNy 2018.04.01. 15:22:06

A kép forrása: hu.depositphotos.com/86740116/stock-illustration-church-logo-communion-icon.html Egyúttal a kapcsolódó következő cikk Szilárdtól:
zoldkereszteny.blog.hu/2018/04/01/bukas_volt-e_jezus_kereszthalala
süti beállítások módosítása