ZöldKeresztény

ZöldKeresztény

Lábat csókolni egy menekültnek

2016. március 26. - V.Szilárd

A katolikus egyház, szokásaihoz híven, Nagycsütörtökön tartotta az utolsó vacsorára emlékező esti szertartásokat szerte a világon. Ferenc pápa a Castelnuovo di Portó-i menekülttáborban mutatott be szentmisét, amelynek keretében megmosta tizenegy menekült és egy önkéntes munkatárs lábát. A Szentatya már nem először lepi meg híveit váratlan helyszínekkel, hiszen a tavalyi Nagyhéten egy börtönben végezte ezt a szolgálatot, de járt már fiatalkorúak intézetében és rehabilitációs központ betegeinél is. Ezen kívül idén év elején változtatott a szabályozó rendelkezésen: a papok ezentúl nőket is kiválaszthatnak a szertartásban való részvételre.

ferencpapa01.jpg

Sokan megbotránkoznak, vagy csak értetlenkednek a pápa cselekedetein. Olvastam olyan véleményeket is, mely szerint az idei tettével az egyház feje behódolt az iszlám előtt.
Annyi biztos, hogy Ferenc pápa provokál, de nem azért, hogy megbotránkozzunk, sokkal inkább, hogy megértsük Jézus üzenetét. Mert mit is ír a Biblia?

"Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.
Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.
Bizony, bizony mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött annál, aki küldte. Ha ezt megértitek, s tetteitekben ehhez igazodtok, boldogok lesztek."
(János 13,14-18)

A Keresztút szenvedéstörténetében talán kevés figyelmet kap ez a rész, mely mégis a keresztényi élet egyik legfontosabb parancsát mondja ki és talán az sem véletlen, hogy Jézus ezt akkor mondta el tanítványainak, amikor egyháza alapjait fektette le (megtörténik az első mise, a kenyér és a bor átváltoztatása). Hiszen mit ér az Eukarisztia a lábmosás nélkül? Mit ér a vasárnapi mise, ha a templomból kilépve nem viselkedünk keresztényi módon?

A pápa erre a viselkedésmódra szeretné felhívni a figyelmünket. Jézus azt kéri, hogy lássuk meg Isten arcát a másik emberben! Amikor megkérdezték Krisztust, hogy mit tart a legfontosabb parancsnak, ő ezt válaszolta:
1. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!
2. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!"
(Mk 12,30-31)

Ez persze borzalmasan nehéz feladat. Mindenkinek volt már és lesz is olyan pillanat az életében, amikor egy másik embert, akár egy egész közösséget szívesen gyűlölt volna, rosszat kívánt volna neki, vagy csak kárörvendett volna annak bajában. Ezek a kísértések az élet velejárói, melyek próbára tesznek minket. Jézus mégis a szeretetre hív, és azt kéri, hogy a legsötétebb órában is legyünk képesek szeretni!

Ez az életfelfogás ráadásul túlmutat a keresztény hiten. Úgy gondolom, bárki javára válik, ha a szeretetet és a szolgálatot választja a gyűlölet és az uralkodás helyett. Ferenc pápa ezeknek a más vallású, esetleg ateista embereknek is példát szeretne mutatni, hogy a politikusok, cégvezérek, bírók vagy más vezetők szolgálatként fogják fel rangjukat és pozícióikat. Ahogy egy világvallás feje lábat tud csókolni egy elítéltnek, mi se féljünk letenni gőgünket, és tudjunk alázatosnak lenni a mindennapokban.

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldkereszteny.blog.hu/api/trackback/id/tr368528588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kelly és a szexi dög 2016.03.27. 10:30:35

ha mindenki így állna a dolgokhoz, akkor tényleg jobb lenne a világ

Gtusa 2016.03.27. 11:33:38

Ezt a képmutatást. Aztán visszavonul a fényűző lakosztályába...

bloglegelő 2016.03.27. 11:36:19

nem tud meghatni

A pápa felelőssége az abszolút nulla - bármit mond is.

Szamiz67 2016.03.27. 11:38:55

@Gtusa: Ez is lehet egy kontextus, de az is, hogy a fényűző lakosztályokban is emberek élnek, ahogy a bevándorló fekete is egy ember. Másrészt az egyházaknak megvan a hierarchiája, amelyben megvan az a szint, amely életmódjában, napi közegében is közel áll a szegény emberekhez, igaz ez manapság Mo.-on kevésbé látszik...

Zsuzsi25 2016.03.27. 11:53:24

Ggratulalok az iszlam allam elotti behodolashoz

Ambiorix 2016.03.27. 11:54:10

Alázatoskodás arany eszcájggal. Sírjunk, vagy nevessünk?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.03.27. 12:03:10

Jézus a tanítványai lábát mosta meg, nem az ellenségeiét. Jézus tettét és szavait csak erős kicsavarással lehet úgy magyarázni, hogy rabszolgaként megalázkodjunk az ellenségeink előtt és szolgáljunk nekik.

Krisz11 2016.03.27. 12:12:37

A pápa szerintem csak keresztények lábát moshatja meg, egy Iszlám hívő el sem fogadhatja, hogy a pápa mosogassa.
A Pápának mindenesetre egy dolgot kell megértenie, nagyon szép ez az engedjünk be minden migránst meg támogassunk minden afrikait, de önkéntes alapú. Vállalja vajon a felelősségérzet a párizsi és brüsszeli áldozatokért akik az életüket vesztették? Mert hanem, akkor ne pofázzon azoknak, akik az itt élőket akarják megvédeni. Adja el az egyház minden vagyonát, utalja át a közel keletre, fogja az összes lelkészt és menjenek a közel keletre a migránsoknak szolgálni, nekik dolgozni, meg a lábukat mosogatni. Mutasson példát, az ok, de ne nekünk magyarázzon.

Killary Fucking Clingon 2016.03.27. 12:15:19

Ferenc a kurva anyának a lábát csókolgassa. Áruló, nem való pápának.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.27. 12:17:11

Egy eretnek igyekszik mindenféle módon szolgálni Sátánt.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.03.27. 12:24:32

Azért remélem, hogy a lábmosás közben is testőrök hada vigyázott rá, nehogy felrobbantsa valaki...

benedek012 2016.03.27. 12:28:18

A pápais a gazdái utasításait követi.

Alick 2016.03.27. 12:28:45

Mt 6.2 Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket az emberek!

E.Katolnai 2016.03.27. 12:32:45

még mindig jobb az ilyesmi, mintha gyerekeket molesztálna beosztottjaihoz hasonlóan. kártékony vén bolond!

Alick 2016.03.27. 12:35:51

"Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát."

Vagyis nem görögét, római katonáét, párszi kereskedőét vagy éppen egy szadduceusét. Így torzulnak el a bibliai értelmezések - de hát nem is csoda, már Pál sem teljesen értette meg Jézust, Konstantin óta pedig a politikai érdekek írják a teológiát...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.03.27. 12:40:52

@Alick:

Ez éppen nem vág ide szeritem, mert nem alamizsnát adott, hanem példát akart mutatni - a példa meg csak akkor ér valamit, ha van, aki látja.

Kár, hogy túltolta a biciklit és szerintem igencsak rossz példát mutatott. Persze lehet, hogy a menekültek keresztények voltak, és akkor nem szóltam semmit.

Alick 2016.03.27. 12:56:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ha szertartásról van szó, akkor miért is nem a hívek körében zajlott?

Ha pedig "látvány-karitászról", annak viszont politikai felhangjai vannak (ld. a pápai megnyilatkozásokat) és a farizeusokra vonatkozó példázat jogos.

Ha közvetlen példamutatásról, akkor mire is megyünk a lábak mosdatásával?

Ha pedig szimbolikus és egyetemes példamutatásról van szó, az messzebbere vezet... mert igaz, hogy a Szeretet, mint alapállás minden embert összeköt, de ez korántsem zárja ki az időben és térben a maga helyükön felmerülő konfliktusokat - mindkettő egyszerre igaz.
Jézus a templomi kufároknak még csak meg se mosta a lábát, mielőtt elkergette volna őket.
:)

Peltak 2016.03.27. 13:09:53

Az esetleg nem tűnt fel senkinek, hogy a "Miatyánkot" nem az utolsó vacsorakor tanította Jézus?

röf 2016.03.27. 13:15:09

Celeb-Pápa zavarodott elmével, tudathasadásos egyház, nem jött ez jól a keresztény világnak....

csakférfi 2016.03.27. 13:15:53

@BircaHang Média: @Kovacs Nocraft Jozsefne: @Alick: Ezt ugye nem komolyan gondoljátok? Egy egyszerű nemes gesztusból Sátánk kiáltani.basszus .nem hajtott senki előtt fejet.A vezetőknek szolgálni kell és nem törvényekkel uralkodni.Ezt leírta Lao-ce, is az út és erény könyvében.vagy Kofucius.Aztán ott van a korán ami teljesen a bibliai ótestamentum prófétai kinyilatkoztatásaira és erkölcsi rendjére utal.Mohamed azért haragudott a Zsidókra mert Jézust megfeszítették és ráadásul fellazították(nem fellázították) a mózesi törvényeket.Ezért hiszik rólunk keresztény "értékrendet" követőkről hogy állatok vagyunk,mivel mást mondunk ,mást hiszünk és mást cselekszünk.Ezzel nem azt sugallom hogy az Iszlám vagy a Taoista hit kötelező.De sátánt kiálltani egy egyszerű gesztus miatt.????
Az a nő a képen éppen meghatódik ,amiért egy ilyen tekintélyes ember lehajol előtte.Hála és szeretet ezt jelenti a meghatódás.Basszus ennyire nem ismeritek az embert???hogyan merészeltek akkor ítélkezni felette,ha önmagatok aljasságával sem vagytok tisztában??
Rosszabbak vagytok a terroristáknál.Erre mondta Jézus "báránybőrbe bújt farkasok".
A sok okostojáskodó majom.Még a saját érzelmi(gyűlöleti) hullámaitokat is igaznak hiszitek.

V.Szilárd 2016.03.27. 13:16:47

@Peltak: Jogos, javítom. Köszönöm, hogy jelezte.

FikkFakk 2016.03.27. 13:24:14

Szarok a papara, pont, mint barmely mas egyhazra, vezetojevel egyutt.

Alick 2016.03.27. 13:56:53

@csakférfi: "Egy egyszerű nemes gesztusból"

A nemes gesztus és amit szimbolizál, az önmagában rendben is van... a médiában az eseményt kísérő felhajtás és a politikai felhangok viszont eléggé farizeusi jellegűek. A menekültek (akik ténylegesen azok) többre mennének a megfelelő tájékoztatással, a jól megszervezett, működő menekültügyi megoldásokkal. Ez lenne a szolgálat, nem pedig a "kirakat-szertartás". Persze tiszteletben tartom Ferenc pápa státuszát és hozzáállását, de attól még nem értek egyet vele minden részletében.

"Aztán ott van a korán ami teljesen a bibliai ótestamentum prófétai kinyilatkoztatásaira és erkölcsi rendjére utal."

Ezt inkább hagyjuk, Mohamed követőire nézve sem jó ómen... Mózes Führer öt kötetes Mein Kampf-jában pl. eredeti kontextusban a "Ne ölj" parancsolat szó szerint azt jelenti, hogy "indulatból ne ölj meg izraelitát"... a megkövezés, a szevezett ölés, a hitetlen népek teljes kiirtása kifejezetten elvárt és kívánatos volt..

"ráadásul fellazították a mózesi törvényeket"

A hatalommal rendelkező papság inkább azt nézte, hogy a törvények betűire hivatkozva miként tudják személyes politikai céljaikat megvalósítani. Jézus viszont azt tanította, hogy "nem az ember van a törvényért, hanem a törvény az emberért" vagyis a szellemisége fontosabb, mint a betű szerinti számonkérése.
Az más kérdés, hogy a köznép ezt is, azt is szerette a saját kényelmére lazán venni, de ebben nincs semmi újdonság a történelemben.

"Ezért hiszik rólunk keresztény "értékrendet" követőkről hogy állatok vagyunk,mivel mást mondunk ,mást hiszünk és mást cselekszünk."

Nem a "kereszténység" a meghatározó, hanem a szekularizált világi értékrend. Az iszlám világban nem ment végbe hatalommegosztás, világiasodás, forradalom és polgárosodás. Egy középkori európai keresztes lovag éppen olyan értetlenül szemlélné a mai európát, mint a "nyugati értékrendet" nem ismerő Mohamed követő...

Még annyit, hogy a kritikai észrevétel még nem ítélkedés... nincs végletesen elítélő véleményem a pápai gesztusról, csak éppen ellentmondásosnak tartom.
Te ugyanakkor mindezt egyoldalúan gyűlölködésnek értelmezed...

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.27. 14:01:54

@csakférfi:

Ha csak ez az egy ügy lenne, lehetne ez egyszerű bocsánatos botlás. De az argentín sómen esetében folyamatosan érezhető a keresztényellenes romboló, antihumanista aknamunka.

Nem irigylem a krisztushű katolikusokat, akiknek most el kell ítélniük saját ateista főnököket...

Virág et. 2016.03.27. 15:21:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Igen, pl. Júdásét, aki közismerten sosem ártott Jézusnak...

@csakférfi: kamukeresztény duplanullákkal próbálsz vitatkozni. Erről egy Ford Fairlaine idézet jut eszembe. Igen, az. Kb annyi értelme van ennek az elfoglaltságnak is.

csakférfi 2016.03.27. 15:35:17

@Virág et.: nem vitatkoztam hanem megítéltem a "modern ember" mintapéldányainak tartott állatokat. :) :) :)
Egy esemény kapcsán.
:) mellesleg sem nem keresztény sem nem Taoista,sem Buddhista....stb. sem istenhívő nem vagyok.De hiszem hogy egyszer minden ember bölcs lesz.megérzi a Taó-t-Megérzi isten jelenlétét--nem áll át a sötét oldalra (?)..nem a magasztos elmélkedés boldogítja...stb.
Mert hit nélkül a mindennapok aljasságait és gonoszkodásait hogyan élnéd túl?
:)

Krisz11 2016.03.27. 16:06:34

@csakférfi: "Rosszabbak vagytok a terroristáknál."
Azért megnézném a fejed, ha véletlenül valahol Rakka környékén találnád magad néhány ISIS-es társaságában. Gondolom akkor azon sírbékolnál, hogy mennyivel jobb itt.
Úgyhogy vakbuzgóság helyett néha gondolkozz is.

Alick 2016.03.27. 16:28:43

@BircaHang Média: Azért utaltam az árnyalt, kevésbé végletes megközelítésre - Ferenc pápával kapcsolatban is -, mert az, hogy bevállalta a "problémásabb" emberekkel való párbeszédet (akik nem éppen a Hittani Kongregáció élre vasalt elvárásai szerint élnek), közelebb hozza az egyházat sok "eltévedt bárányhoz".... úgy hogy egyes megnyilvánulásaikkal áll szemben, de nem magával az emberrel, Isten teremtményével.

csakférfi 2016.03.27. 16:44:41

@Krisz11: Nocsak ! Belémálsz?ne példálózz nekem itt azzal hogy mit tennél ha....!ez a köcsögök szokták felhozni érvként amikor már elfogytak az észérveik.Most azt teszem amit harminc éve tettem és harminc év múlva is azt fogom! Bazd meg.Ezt hívják kiszámítható sorsnak.Mivel most éppen az ötvenet töltöm.Nálam ez az általad említett felvetés harminc éves koromban lezajlott----mert gondolkoztam.Nálad látom nem halad sehová a hülyeség....maradj is annak.mert az agyalás a "mit tennél ha" nem egyenlő a bölcselkedéssel ahol az okokat kutatod és nem az okozatot köpködöd mint ahogy itt néhány "homo Sapiens".

Krisz11 2016.03.27. 16:58:13

@csakférfi: Azért az mindig vicces, ha valaki olyan szinten prosztó bunkón nyilatkozik (pl: "megítéltem a "modern ember" mintapéldányainak tartott állatokat. :)"), hogy bikapásztornak nem venném fel, mert félteném az állatokat, de mellette meg szenteskedik, hogy ne mondjunk véleményt a pápai lábmosásról, meg szent iratokra hivatkozik. WTF?!

csakférfi 2016.03.27. 17:35:45

@Krisz11: haláli vagy öcsém!! Ekkora lúzert mint Te.mégis mit gondolsz hogy én tőled és a Te pénzedtől függök.vagy az Isis-t várom megváltónak.vannak szent iratok?azt Te olvastad?vagy meg is érted?

"Most azt teszem amit harminc éve tettem és harminc év múlva is azt fogom! Bazd meg.Ezt hívják kiszámítható sorsnak."
Ezért nem félek a hozzád és az isis féle komolytalan állatoktól.Akkor mi van ha meghalok?lelőnek,Igen és?Az emberi nálam az amit éppen a pápa csinált --ezt taglalja a poszt.de ez nem jelenti azt hogy tisztelem is a Pápát.Csak elismerem a vallás erkölcsi tartását.Mert tegyük hozzá mostanság az ember a pénzhez tart és annak megszerzésére irányuló tevékenységet tartja legfontosabbnak az életében.Ez az elfogadott szellem.A siker a karrier a törtetés az egó.Ezért vagy lúzer.Mert rettegsz a jövődtől.Ismerlek mint embert ha nő ha férfi.Elfogadom hogy vannak ilyenek.De tartom a hitet hogy ez nálad változik.mert én is változtam azzá aki most vagyok.Csak egy férfi a sok közül.A feleségemnek meg a "férfi".Világos?
hogy ne mondjunk véleményt a pápai lábmosásról, meg szent iratokra hivatkozik. ---Ha a véleményed ahhoz hasonló amit itt néhány címzetes okostojás írt,-akkor marhaság!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.03.27. 18:44:02

@Virág et.:

"Igen, pl. Júdásét, aki közismerten sosem ártott Jézusnak..."

Júdásnak végig szabad választása volt elárulni vagy nem elárulni Jézust. Jézus éppen ezért nem prejudikálta Júdást.

@Alick:

Egyetértek veled.

csakférfi 2016.03.27. 19:22:17

@BircaHang Média: Mi a humánum? tisztázzuk ha lehet és változtatok az ítéletemen (márha ez számítana).
egyébként volt néhány jó "megérzésed",régebbi írásaidban.A többieket hagyjuk .

"keresztényellenes romboló, antihumanista aknamunka."--ezt hogyan érted?mondjuk a buzik egyházba hívására gondolsz?--Ami köztudottan keresztényellenes.Ebben egyetértünk.

bkkzol 2016.03.27. 20:20:17

Lehet fokozni az elembajt. Jövőre mossa meg Merkel tappancsát, csókolgassa. Esetleg közösen mehetnek elmeorvosi kezelésre is.
süti beállítások módosítása