[Részlet közös szóbeli interjúból Bolba Márta lelkésznővel (Józsefvárosi Evangélikus Gyül.) és Szőke Péterrel (Szent Egyed Közösség), eredeti: l. ITT, amatőr felv., 20:50- 29:50 közt]
Zöldkeresztény blog (Nyőgér István): […] örömmel hallottam azt is, ha már így előbb is érkeztek (amit szintén köszönök), elhangzott már, szóba került az Eucharisztiának a kérdése. Nemcsak nekem személyesen, hanem a Zöldkeresztény blognak is a három kulcs-témájából az egyik, amit vállalunk így zászlóra tűzve, hogy az ökumené fontos a számunkra: hogy vannak az Eucharisztiával… / hogy vagytok? (Az a fajta teológiai különbség, ami nem csak a megmaradást érintheti, hanem az átlényegülésnek, a transz-szubsztanciációnak a megtörténésének a módját, idejét, hogy mikor és miként változik át, lényegül át az ostya, mennyire valóságosan, szó szerint, mennyire jelképes értelem is van benne: erről esetleg pár mondatot válthatunk?)
Szőke Péter: Persze. Az Eucharisztiáról ami most nekem a legelőször eszembe jut, az az, hogy az utolsó vacsorán Jézus szenvedélyes szeretetének nagyon sok jelét adja, ugye: „vágyva vágytam rá, hogy elköltsem veletek ezt a húsvéti vacsorát”… [Vö. Lk 22,15 – a szerk.] – és minden […] aggódik azért, hogy az a kis közösség, amit ő maga köré gyűjtött, egyben maradjon. Tudja, hogy az ő eltávozásának az ideje közel van, tehát az Atyához megy. Hatalmas szenvedély van benne és hihetetlen találékonyság, tehát mindenáron jelen akar maradni valami módon, és mindenfélét kitalál… - és az egyik ilyen, szeretetének találékonysága az Eucharisztia, hogy megmaradjon köztünk, tehát a kenyérben és a borban. És persze a szavában… - tehát a Biblia az a hely, ahol az ő szavát megismerjük, az evangéliumokból ismerjük meg Jézus szavait… - és itt van a szegényekben… - tehát nagyon sokféle módon van jelen, és ezeket a jelenléteket szerintem nem szabad egymástól elválasztani. Ezek mind az ő jelenlétei, tehát a szavában, az Eucharisztiában és a szegényekben: jelen van. Számomra ezt jelenti az Eucharisztia. Egy olyan fajta, számunkra felfoghatatlan hőfokú szeretetet, ami még erre is képes, hogy táplálékká válik értünk, tehát a táplálékunkká válik. Táplál az Eucharisztiával, de táplál az Isten igéjével is… Ugye a protestánsoknak énszerintem sokat köszönhetünk mi katolikusok… […]
Bolba Márta: Luther Mártonnak a liturgiai reformjában: […] legyen az istentisztelet kétfókuszú: szentség és ige… [...]
Szőke Péter: […] oda merte adni a Bibliát a hívek kezébe…
Bolba Márta: […] ez a kultúra tényleg jelen van, tehát hogy a paraszti közösségekben a tanulatlan parasztasszonyok napi bibliaolvasók, s az komoly önismereti munka is, hogy olvassa, értelmezi, végigimádkozza azt a napi szakaszt, és ez egy lelkigyakorlat is… - a napi Biblia-olvasásnak és imádságnak a gyakorlata... – de az Eucharisztiához visszatérve, én azt gondolom, hogy… [25:00-]
… ez egy megosztás és egy hozzáférési pont, mi pedig sokszor elválasztásként használjuk. Nagyon fontos dolog, hogy kivel ül le az ember egy asztalhoz, minden kultúrában nagyon fontos… - és ott, ahol a tisztasági törvények a csoport-határokat nagyon mereven határozzák meg, ott nagyon oda kell figyelni, hogy ki milyen kézzel, kivel ül le egy asztalhoz, milyen távol eszik, milyen ételeket fogyaszthat, és ezek nagyon erős csoport-határokat jelölnek ki. Jézus ezeket a csoporthatárokat újrarajzolja, és azt mondja, hogy mindenkinek, minden népnek… - […] ezt most lehet, hogy nem éltétek már át ilyen határozottan, de én tényleg látom azt, hogy mi együtt élünk egy muszlim családdal, és, hogy a gyerekek nem ehetnek velünk együtt… - ez egy konkrét határ. Egyébként mindennel próbálják jelezni, hogy amúgy nagyon szeretnek, de… - ezzel jelzik, hogy mást esznek. Ha ismeritek a kóser konyhát, az is egy nagyon fix csoport-határ. Jézus zsidó, és ő ezt a tabut megtöri, hogy egybehívja az emberiséget. Ez a közösségnek a jele, hogy azt mondja, hogy itt van a testem és a vérem, és ezt osszátok meg, s így egy lélek legyen bennetek. Ez nem az elválasztásnak a jele alapvetően, hanem az emberiség egészének az egységének, az Isten gyermekeinek az egységének…
[…] komolyan veszem, a páli mondásokat, hogy átkot eszik, aki nem méltóan eszi. Én arra értem, hogy visszaél ezzel, vagy istentelen célra használja… - nem az, hogy nem méltó, úgy, hogy nem tett le valamit az asztalra, hanem hogy becsmérli… - vagy hogy elfelejti… - mondjuk, gonoszságra használja, vagy hatalomtechnikai manipulációra, vagy ilyesmire gondolok én itt, hogy nem méltó. Jézus szeretetéhez nem méltó. Vagy például azért nem méltó, mert egyeseket tudatosan kizár a közösségből, az is lehet ilyen nem-méltóság. És akkor megmondja Jakab, hogy mi szerint, tehát hogy a gazdagokat mondjuk előrekíséritek, és a szegényt csak a lócára[?] engeditek leülni, az nem jézusi. Tehát a keresztény közösségek galileai asztalközösségek, a kenyér megtörésével, és ez egy nagyon egyszerű jel. És ilyen szempontból a szociális szolgáltatásokra szokták ezt mondani, hogy „alacsony küszöbű” szolgáltatás, hogy ide tényleg bárki bejöhet... – és az, hogy kenyér, az egy alapvető dolog, és ez mindenhol van, és ahol éppen nincs, ott […, más is] jó. Az a lényeg, hogy nem egy ilyen nagyon erős „hókuszpókuszt” csinál itt, vagy egy nagyon hozzáférhetetlen módon kínálja magát az Isten, hanem pont a legelemibb dolgokkal… - és ez nekem nagyon fontos, hogy meghív az asztalához, és közösséget teremt ezzel, hogy „bennem legyetek” közösségben. És a rítus tényleg megtart, és teremt egy új közösséget, és áthatol falakon, vagy lebont falakat ember és ember között, és szerintem ezért is nagyon fontos az ökumenikus mozgalom, mert Jézus ezt csinálja, hogy újjáalakít közösségeket, és lebont csoport-határokat, és hogyha mi hozzá akarunk közelebb kerülni, akkor egymáshoz is közelebb kell kerülnünk a kenyér megtörésében.
Még az Eucharisztiában (ez egy marginális megjegyzés, nem a lényegi, de nekem) fontos lett, mióta gyerekeim vannak, van három gyerekem, és szoptatom őket, és vannak ilyen feminin jellegek az Isten leírásában a bibliai képekben is, hogy Ézsaiás [kat.: Izajás – a szerk.] könyve így zárul, hogy Isten a testével táplál. Ez egy szoptató anyának a képe Ézsaiás prófétánál, így írja le az Istent, mint aki táplálja az övéit. És erre azóta nem tudok nem gondolni az Úrvacsora adásában, hogy ez a nagyon erős ilyen testi jelleg, ami egy anyának megjelenik, hogy a testében növekszik a gyermek. A héberben az anyaméh kifejezése a kegyelem szava. És amikor azt mondjuk: irgalmazz, Uram / „Uram, irgalmazz”, vagy azt, hogy kegyelem, akkor az az anyaméh héber szava. Azért ez egy érdekes dolog Istennel ilyen egységben lenni, és aztán ugye, hogy a testével táplál… - az ebben az anyai képben úgy nagyon közel áll hozzám és a bibliai nyelvezethez is egy aspektusból…
Zöldkeresztény: Nagyon szépen köszönöm, azt is külön, hogy sokkal mélyebb válasz sikerült, mint amire kérdeztem és számítottam…
[29:50-től a csoport-határok nyomán szintén érzékeny közéleti témával folyt. a beszélgetés]
Eredeti: 2019. nov. 29. – jelen írásbeli kivonat: 2020. március 29., Nyőgér István (katekéta)
Fénykép: Zöldkeresztény blog, Alternatív Kereszténység kisprojekt, vö.: ITT
