- Mit takar az ”ókatolikusság"? Ismertebb katolikus rítusokkal mi közös, s mit tart a fő sajátosságnak?

Az ókatolikusok Rómától független, ökumenikusan nyitott, püspöki-szinodális (azaz demokratikus elemeket tartalmazó, a világi híveknek az egyház irányításában nagy szerepet biztosító) egyházszervezettel rendelkező katolikusok, akik az első évezred – nagyjából – még osztatlan keresztény (nyugaton katolikusnak, keleten ortodoxnak nevezett) egyházának, az „óegyháznak” a teológiai, lelki-szellemi örökségét képviselik, igyekezvén ezt az örökséget a mai kor nyelvén, érthetően megfogalmazni, párbeszédet folytatni a világgal. Nem egyszerűen a régi állapotokat akarják konzerválni, hanem elfogadják és támogatják az ősi, szilárd alapokon nyugvó szerves fejlődést is.

A külső szemlélő számára rögtön feltűnik, hogy az ókatolikusoknál nincsen kötelező papi cölibátus (a keleti egyház gyakorlatától eltérően a diakónusszentelést követően is lehet családot alapítani, sőt a püspök is lehet családos ember), és a püspököket világi személyekből és klerikusokból álló szinódus (zsinat) választja meg.

Az ókatolicizmus eredetileg nem akart önálló felekezetté válni. Az I. Vatikáni Zsinaton, 1870-ben dogmává nyilvánított pápai tévedhetetlenség és egyetemes jurisdikciós primátus (pápai teljhatalom) tanával szembeni ellenállás jegyében jött létre a mozgalom. Mivel a hivatalos (római katolikus) egyház kiközösítette a mozgalom tagjait, kénytelenek voltak önálló hierarchiát felállítani, autonóm egyházakat (nem központosított „világegyházról” van szó) létrehozni, megőrizve az apostoli jogfolytonosságot (az ókatolikus szentelések érvényességét Róma is elismeri, kivéve a női szentelések esetében, melyeket az ókatolikus egyházak egy része bevezetett). A klasszikus ókatolikus felfogás szerint „szükségegyház(ak)" – „"Notkirche” – vagyunk, célunk, hogy újra csatlakozhassunk a római katolikus közösséghez – ám annak sokat kellene változnia ahhoz, hogy ez ténylegesen megtörténhessen.

Az egyes ókatolikus egyházaknak saját liturgiájuk van, ezek mutatnak bizonyos eltéréseket, de összességében nagyon hasonlítanak a Római Katolikus Egyház novus ordójához, bár használatosak ennél „konzervatívabb” liturgiák is. Viszont a nemzeti nyelvű liturgiát az ókatolikusok sokkal korábban, már az 1880-as évekkel kezdődően bevezették.

- Ön miért éppen ókatolikus?

Eredetileg római katolikus voltam, sőt római katolikus papi szolgálatra készültem. Rövid ideig a premontrei rend szerzetes- és papnövendéke is voltam. A teológiával, egyháztörténettel már gimnazista koromban elkezdtem foglalkozni. Az ilyen tárgyú olvasmányaim, tanulmányaim, illetve a római egyház gyakorlatával kapcsolatos tapasztalataim hatására aztán egyre inkább úgy éreztem, hogy a katolicizmusnak a Róma által képviselt formája több szempontból is problematikus. Megismerkedtem az ókatolicizmussal, és úgy éreztem, ez az irányzat képviseli legjobban az eredeti katolikus hitet. Mivel Magyarországon nem volt jelen a felekezet, egy külföldi közösséghez, a norvégiai székhelyű Északi Katolikus Egyházhoz, az ókatolikus Scrantoni Unió európai tagegyházához csatlakoztam 2012-ben, ennek színeiben néhány társammal elkezdtem a missziós szolgálatot hazánkban. Egyházi elöljáróim bizalmából később diakónus-, majd papszentelésben részesültem.

- A világra kitekintve: az ókatolikusok két ismert ága, az Utrechti Unió és a Scrantoni közül melyik miként nyitott az ökumenikus egység-keresésben egymással és más felekezetekkel?

Mindkét unió nagyon nyitott az ökumenére. Ez mindig is szívügye volt az ókatolikusoknak, úttörő szerepet vállaltak az egyházak, keresztény felekezetek közeledésének szolgálatában, már a 19. század végén.

A liberálisabb Utrechti Unió inkább az Anglikán Közösséggel ápol szoros kapcsolatokat. Az 1931-es Bonni Egyezmény jegyében a két közösség, illetve tagegyházaik már sok évtizede teljes szentségi közösségben állnak egymással. Nemrég a számos katolikus elemet megőrző Svéd Egyházzal (a svéd evangélikus, volt államegyházzal) kötött teljes szentségi közösséget az unió. A Scrantoni Unió is párbeszédet folytat kisebb anglikán tradíciójú egyházakkal, illetve kiemelt hangsúlyt fektet az ortodoxiával folytatott dialógusra, keresi vele a szorosabb együttműködés lehetőségeit. Az unió anyaegyháza, az észak-amerikai, lengyel bevándorlók által alapított Lengyel Nemzeti Katolikus Egyház korlátozott szentségi közösségben áll a Római Katolikus Egyházzal: bizonyos esetekben a két közösség hívei számára kölcsönösen adott a lehetőség egyes szentségekhez járulni a másik „félnél”.

- Ki Ön számára az 1-2. egyházi tekintélyszemély?

Róma püspöke számunkra is az Egyház első számú püspöke, prímása, de nem teljhatalmú kormányzója. A gyakorlatban a Scrantoni Unió érseke – azonos amerikai anyaegyházunk mindenkori prímásával, ahogy ők mondják, első püspökével (Prime Bishop) –, közvetlenül pedig az Északi Katolikus Egyház püspöke az elöljáróm.

- Hogy látja Ferenc pápa reformlelkületét?

A Római Katolikus Egyházat lelkiismereti okokból elhagyó személyként nem igazán érzem tisztemnek, hogy volt egyházam – amelyet egyébként továbbra is nagyra becsülök – belső ügyeiben állást foglaljak. Annyit mondanék csak: Ferenc pápa tevékenységének egy részét prófétainak tartom, más részével kapcsolatban viszont komoly fenntartásaim vannak.

- Azok közül, akik híján vannak a teljes communio-nak mind katolikusokkal, mind ortodoxokkal, kihez érzi közel az ókatolikusságot, s miben?

Az ókatolicizmust a római katolicizmus (ezen a pápa vezetése alatt álló teljes közösséget értem), az ortodoxia és az anglikanizmus metszéspontjában látom. Mindhárom irányban vannak vegyértékeink, sőt a protestantizmus irányában is.

- Miben reméli a következő lépéseket egy esetleges újraegyesülés felé (akár a két "unió" egymás közt, akár az egyik közülük valamelyik másik közösséggel), s mire lenne ehhez szükség akár több oldalról?

A két ókatolikus föderáció, az Utrechti és a Scrantoni Unió között – emberi szemmel nézve – nem látok jelenleg lehetőséget a közeledésre. Az Utrechti Unió tagegyházai többségének teológiai liberalizmusa (nők szentelése, tartós homoszexuális kapcsolatok megáldása) és a Scrantoni Unió konzervativizmusa ezt nem teszi lehetővé. Ráadásul a Scrantoni Unió léte egyben az ókatolikus világon belüli szakadás jele, hiszen az unió amerikai anyaegyháza az Utrechti Unióból vált ki nagyjából két évtizeddel ezelőtt, éppen az ottani liberális változások miatt. Persze Krisztusban testvérek vagyunk, a közös imádkozás, a jó személyes kapcsolatok lehetősége mindig fennáll. És ez sem kevés.

Az egyéb közösségekhez való közeledésről itt és most nem tudok érdemben nyilatkozni, csak kevés információval rendelkezem, de azt mindenképpen hangsúlyoznunk kell, hogy a keresztények lelki közössége már adott, hiszen – amint már utaltam rá az imént – mindannyian Krisztus Egyházához tartozunk, testvérek vagyunk. Egyházközségek, gyülekezetek, személyek szintjén számtalan konkrét, megélt eredménye van már a párbeszédnek szerte a világban.

- Kit említene olyan példaként a 20-21. századból, akit nagyra tart életszentségéért?

A 20. és az eddigi 21. század „ismeretlen szentjeiről” emlékeznék meg, arról a sok-sok szentéletű Krisztus-követőről, nőkről és férfiakról, családanyákról és családapákról, egyedülállókról, világi keresztényekről és papokról, lelkészekről, szerzetesekről, élőkről és már elhunytakról, akiket nem avattak és legnagyobbrészt nem is avatnak majd szentté, a szűk környezetükön kívül általában teljesen ismeretlenek (voltak), többnyire nem cselekedtek/cselekszenek semmi – a világ szempontjából – látványosat, ám Isten és a felebarát szeretetének, szolgálatának igazi hősei, valódi szentéletű emberek.

- Miben "modernek"?

„Modernségünk” – pozitív értelemben használva ezt a fogalmat – talán abban áll, hogy igyekszünk párbeszédet folytatni a világgal, szeretettel és nyitottsággal figyelni az emberekre, az őket foglalkoztató kérdésekre, problémákra, a gondjaikra az élet minden területén. Nem hatalmi pozícióból, nem „klerikális fölényességgel” akarunk közelíteni az emberekhez, hanem testvéri, szolgáló szeretettel. A kérdéseiket komolyan vesszük, nem semmitmondó vagy okoskodó konzervválaszokat kívánunk adni, hanem keressük a helyes, hiteles válaszokat. Természetesen nem vagyunk tökéletesek, sokszor mi sem vagyunk a helyzet magaslatán, de Isten segítségét kérve próbálunk minél közelebb jutni az ideáljainkhoz…

- Aki érdeklődik, hogy veheti fel Önökkel a kapcsolatot?

Az érdeklődőknek javaslom a honlapunk, illetve a Facebook-oldalunk tanulmányozását. Levelet az okatolikusok@gmail.com címre küldhetnek. Tavaly ősszel a szervezett keretek közötti működést – mint az Északi Katolikus Egyház részeként működő Magyarországi Ókatolikus Egyház – kénytelenek voltunk befejezni, de komoly remény van arra, hogy 2021-ben valamilyen formában hivatalosan, szervezetten is folytathatjuk az ókatolikus alapokon álló lelkipásztori szolgálatot, közösségi életet. Informálisan, az Északi Katolikus Egyház magyar képviseleteként továbbra is jelen vagyunk, felvehető velünk a kapcsolat.
Honlap: https://okatolikus.weebly.com/
FB-oldal: https://www.facebook.com/okatolikus

(E-mailes formában készült, kérdezett: Nyőgér István szerkesztő, független újságíró)
A nagy kép forrása: https://www.facebook.com/okatolikus/posts/1593667404125858/
A felirat szerk. illesztés.)

Karácsony lényege, ha igazán mélyen megéljük, nem szűnik meg, hanem továbbvihető. 

Annak a megmaradt emberi életnek a kegyelme segítsen mindannyiunkat, akire, bár volt, aki el akarta volna vetetni, igent mondtak a szülei...

Mennyire tudunk kiállni másokért, akik magukért nem képesek? 

Élet-pozitív 2021-et kívánunk Mindenkinek!
Ny. I.