Bocsánatot kérek. Nem mások, egyszerűen csak a magam nevében. Nem olyanoktól, akikkel talán még csak ezután fogok találkozni (ha egyáltalán valaha), hanem olyanoktól, akik felé korábban használtam az érintettek közül a „betegség” szót. Belátom, erős kifejezés volt, lehetett benne valami skatulyázás. Úgy látom, minden ember különböző, s mindenkiben meg lehet látni egy alapvető értékességet egyszerűen azáltal, hogy ember. A „betegség” kifejezést magát is vissza tudnám vezetni egy platonista-dualista alapú gondolkodásbeli működésre, ami talán még mindig jellemző a társadalom többségére (pl. ellentétek stb.).
Jellemző volt rám is. Egy ideje már inkább máshogy fogalmaznék. Meghagyom a diagnózis-felállításokat a hagyományos régi típusú orvosi körök számára, ha ez kell a mostani rendszerben ahhoz, hogy a TB-támogatást lehívják egy adott ellátáshoz vagy vizsgálathoz…
Azt mondanám pozitívabb szemlélettel, hogy az egészség relatív. Mindenki egészséges valamennyire (valakihez képest), s bármelyikünk lehet még egészségesebbé. Az egészségnek nem annyira ellentéte van a számomra, hanem inkább hiánya, vagy esetleg ellentmondás-tapasztalat (pl. valami kóros daganat esetében). Igaz lehet ez a testiekhez hasonlóan lelki-szellemi fókusszal is, talán még inkább. Mindannyian sok sebet hordozhatunk születésünk óta, akár pl. kielégítetlen valós szükségleteink következtében, melyek közül – úgy gondolom – sokat vissza lehetne vezetni szeretet-hiányra. Akár szavakban megnyilvánuló elfogadásra, akár érintésre, akár Édesanyánk tejére lett volna szükségünk bármikor, amikor nem teljesült egy ilyen alapvető igényünk (tudatosan vagy tudat alatt), mindezek járhattak elutasítottság-érzettel, csalódással vagy más hasonló negatív hatásokkal, s következményekként akár előítéletekkel is…
Őszintén sajnálom, hogy ilyen előítéletek több olyan körben is jellemzővé váltak, melyekhez valamilyen formában kapcsolódom. Fájt, amikor konkrét példát hallottam arra, hogy egy bizonyos tekintélyes egyházi személy bűnös gyökerűnek feltételezte, ha valakiben felmerült vágy saját nemű embertárs felé (is?) olyan módon, ahogy az a „természetesebb” változatban a különböző nemű(ek) felé szokott irányulni. (Ha ehhez képest tekintem a fenti „beteg-ezést”, már tekinthető enyhébb iránynak egy ilyesmi környezethez viszonyítva, bár csak kis "mentség".) Eszembe jut még az a hasonlat, amit egy magát biszexuálisnak mondott ismerősöm mesélt egyszer, arról, hogy az orientációját egy széles skálának tekinti, egyik végén a tisztán hetero-, a másik végén a tisztán homoszexuális irányultsággal, s elég sokak valahol a kettő között lehetnek, csak elég közel az egyik végéhez.
Fontos kérdés a számomra, hogy ki mennyire boldog, mennyire érzi jól magát a bőrében – s hogy viszonyul a szexuális irányultságához. Ha valaki teljesen jól van, s az lenne a következő lépés, ha mások is elfogadnák Őt is úgy, ahogy van, lehet találni befogadó közösséget. Még ha nem is látszik elsőre, vannak ilyenek az egyházban is.
El tudom képzelni, hogy egyes, hetero-tól különböző hajlamokban érintett személyek mennyi elutasítást és akár megbélyegzést is kaptak bizonyos, magukra sokszor konzervatív szót használó egyházi köröktől, személyektől. Megértem, hogy sérelem van bennük. Azt is elhiszem, hogy ez érzékeny, fájó seb. Még egyet is értek azzal, hogy ha valaki nem elfogadást tapasztal egy olyan csoport részéről, amelyik elvileg az evangéliumot hirdeti, beleértve pl., hogy „amit egynek a legkisebbek közül…”, akkor inkább megy máshova. Van választék, széles a skála, található olyan keresztény kör is, amelyikben talán jobban megértették és életre is váltják a fenti szemléletet (vö. Mt 25,40). Akár pap, lelkész, plébániaközösség, gyülekezet formában is lehet ilyennel találkozni, a Mozaik Közösség pedig egy ökumenikus példaként érdemes legalább említésre, vagy akár "Keresztények a melegekért" csoport.
S mi a helyzet akkor, ha valaki változásra vágyik orientációjában? Tapasztalatok mutatják ennek lehetőségét is. Nyitott kérdés előttem, hogy van-e összefüggés, de ha valaki utólag gyógyulásnak mond ilyesmit, azért is hálát lehet adni. Az említett hölgyismerősöm esetében is nyitott kérdés előttem, hogy mit is szeretne, illetve van-e (vagy csak volt-e) kapcsolat önértékelési, ön-elfogadási nehézségével, s vággyal olyan egészségesebb alkatra, mint amilyennel egy számára vonzóbb másik nő rendelkezik, s amilyenhez hasonlóért akár pl. egészségesebb táplálkozással, rendszeresebb mozgással stb. Ő is tehet...
Sajnos sokszor úgy is keletkeznek „sebek”, hogy a „feladó” talán nem is tud róla. Magam is ismertem fel többször utólag ilyen helyzeteket. Egyszerűbb, ha érdemi kommunikáció segít tisztázni, hogy mire irányult a szándék. Joga lehet mindenkinek, aki sérelmet szenvedett el, személyes visszajelzéssel élni azon embertestvér felé, aki ezt elkövette. Ha nincs még vele tisztában, legalább utólag felismerhetné, s könnyebben változtathatna a magatartásán...
Ezúton is élnék egy ilyen visszajelzéssel, hátha eljut valakihez, aki érintett. Elszomorodtam, amikor olyan feliratú táblát láttam a 2016-os Budapest Pride felvonulásról készített egyik cikk fő képeként, hogy „A szerelem valóság. Isten csak mese.” Öröm az ürömben, hogy erről támadt a jelen bejegyzés címének ötlete.
Tisztában vagyok vele, hogy olyanok is beszéltek már a világtörténelemben Istenről, akiknek sérült volt az Isten-képük, s ez másokban is sérülést okozhatott. Őszintén kívánom, hogy más ilyen „vallás-sérültek” is tudjanak megbocsátani a sebek okozóinak, s megtalálni bennük is a jó szándékot, vagy legalább elfogadni Őket is.
Jól jönne, ha azok, akik ilyen táblát készítettek, kivittek, feltartottak stb., ugyancsak reflektálnának önmagukra. Aki szándékosan próbált sérteni keresztényeket, köztük e sorok szerzőjét is, örülnék, ha bocsánatot kérne. Nem a magam szempontjából. Nem táplálok haragot. Neki - és a kevésbé elfogadó reakciójúak számára - kívánok vele jobb egészséget, s úgy egyáltalán stresszmentesebb életet, teljesebb lelki békét...
(Egyúttal a korábban itt szereplő szóviccet - mely szokásom, ahogy egyéb bejegyzéseimből is látszik - levettem.
Sajnálom, ha valakinél "elütötte" a fentieket, s megkérdőjelezte, hogy komolyan írtam-e. Ezúton is megerősítem.)
Pax,
Ny. István
