„Jobbod, Uram, dicső az erőtől…” / „Uram, a jobbod kitűnik erejével…” (2Móz/Kiv 15,6)
ÖKUMENIKUS IMAHÉT SZOKOLYÁN - A KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT
2018. JANUÁR 22-27.
Amikor 2002-ben házat vásároltunk Szokolyán annak egyik oka a hegyek, a kisvasút és a nagymarosi nyaralások emléke mellett az az örömteli felfedezés volt, hogy a faluban három keresztény gyülekezet él együtt. Ez a tény, az évek során bennünk kiérlelődött ökumenikus szemlélet elmélyülésének lehetőségét hordozta. Férjem református, én katolikus vagyok, a barátaink baptisták. Ez volt az alap. Az elmúlt tíz évben az ökuménia szellemében éltük a hitéletünket: én vasárnaponként katolikus misére mentem, majd férjemmel vagy a református templom következett vagy a baptista imaház, volt hogy ő jött el velem a katolikus közösségbe, esetenként együtt a Ciszterci Nővérekhez, Kismarosra…
A falu közösségeiben megtapasztalt befogadó szeretet reménykeltő volt, az ökumenikus énekkarban egyre inkább összecseng a hangunk, Karácsonykor tanúi lehetünk a Pékség előtti tér szakrális hellyé nemesülésének… Ám a vasárnaponkénti „másságok” megélését, a sok szép öröm mellett bánat is szegélyezte. A felekezeteket vezető papok, lelkészek gyakran cserélődtek. A katolikus közösségben Mátrai Benedek atyát felváltott Temesvári Benedek atya; Flock Gábor baptista lelkészt felváltotta Merényi Zoltán; a református Nyilas Zoltán tisztelendőt felváltott Turbucz Péter, őt felváltotta Adamek Norbert, őt felváltotta (felváltja) még nem tudjuk ki… Fájó elválások, nagy felismerések: nem elég, ha a vallást vasárnapra száműzzük, megnyugvással eltöltünk néhány órát a templomban, aztán ott folytatjuk ahol abbahagytuk. „A Krisztusi vallás nem holmi kenyér után következő nyalánkság, – az vagy maga a kenyér, vagy semmi.”
Ilyen érzésekkel közelítettem az idei Imahét megéléséhez, amelynek keretében kis falunk és a nagyvilág távlati összefüggései a „rabság-szabadság” gondolatkörben kerültek az ünnepi asztalra.
A világon több mint egy évszázada, hazánkban néhány évtizede hagyomány, hogy január utolsó hetében ökumenikus imahéttel fejezzük ki a keresztények egységét Krisztusban. Az imahét alkalmat ad arra, hogy egy-egy ország, illetve térség gondjaira felhívja a világ kereszténységének figyelmét. Ezúttal a 33 közép-amerikai országot tömörítő ökumenikus szervezet, a Karibi Egyházak Konferenciája állította össze az imahét anyagát. A karibi térség történetileg erősen kötődik Európához. Itt kötöttek ki Kolumbusz felfedezésre induló hajói, innen indult Amerika gyarmatosítása. Több hullámban érkeztek a portugál, spanyol, holland, francia és brit hódítók, részben (vagy egészben) megsemmisítették az őslakosok hagyományait, kultúráját, s az európai gyarmatosítók nyelveinek, társadalmi berendezkedésének, vallási hagyományainak átvételét kényszerítették rá a megmaradt népekre. Ám Isten közvetlen beavatkozása megszégyenítette az elvakult hittérítőket. Az elnyomott nép kezébe „kényszerített” Biblia a vigasztalás és a felszabadulás elsődleges forrásává vált, szavai a szívek mélyére hatoltak, kincsei reménysugarakká váltak. Ma a Karibi térség lakosságának 70 százaléka – más felmérések szerint 90 százaléka – valamelyik keresztény felekezet követője. Bár a formális gyarmati függést felszámolták, a tehetősebb anyanemzetek továbbra is kihasználják gazdasági, társadalmi és kulturális fölényüket. Az imahét alkalmain, az oltárokon megjelenített lánc, illetve a nyitott Biblia ezt az örökséget jelképezte. A láncszemek a megaláztatás – kirekesztettség – reménytelenség jelzésére szolgáltak, míg a nyitott Biblia Isten igéjének megszabadító erejére hívta fel a figyelmet, amelyet a mottóul választott mózesi ige foglal össze. „Jobbod, Uram, dicső az erőtől…” / „Uram, a jobbod kitűnik erejével…” (2Móz/Kiv 15,6)
A szokolyai imahét hat alkalmával e gondolatok bibliai összefüggéseiről szóló igéket, olvasmányokat, prédikációkat, kapcsolódó verssorokat hallgattunk és szívmelengető közös énekléssel dicsőítettük az Urat.
Az „irgalmas szamaritánus” példáján keresztül arra kerestünk választ kik a mi felebarátaink? Felvetődött bennem a kérdés, vajon helyes-e, ha mesterségesen emelt falakkal menekítjük magunkat a világban tomboló háborúk miatt bebocsátásért könyörgő embertársainktól? Lehet, hogy a 21. században, kétezer évvel a keresztre feszítés után mi magunk vagyunk azok, akik nem ismerjük fel a menekülő embertömegben Jézus kirajzolódó arcát?
Isten szabadító erejére várunk országhatáron kívül és belül. (2Móz/Kiv 3,4–10: „Isten megszabadítja azokat, akik nyomorúságban vannak.”) Jézus, a Szabadító után kiált az emberrablók kezében vergődő fiatal lány, akit prostitúcióra kényszerítenek; Jézus a Szabadító erejében bízik a szervkereskedők hálójába befogott áldozat; és az uzsorások követeléseinek teljesítésével szemben tehetetlen elszegényedett embertársunk… És Jézus szabadító kezében bízunk mi magunk is, amikor végre „hajlandóak vagyunk” átadni Neki bűnterheinket.
Lényeges gondolatok fogalmazódtak meg a keresztények megosztottságáról, amelyek részeseivé válhatnak a világ zűrzavarának és felfordulásának. Hasonlóan a Jerikó falain kívüli harci hangokhoz, az egyházak megosztottságának lármája is elnyomhatja a szegények segélykérő kiáltását.
A szétszabdalt egyház nem tud jel lenni, botránykővé válik. Krisztus azért jött, hogy szeretetközösséget hozzon létre közöttünk, nem pedig azért, hogy megosszon bennünket. Ugyanabban a keresztségben részesültünk, ugyanaz a Szentlélek adta nekünk a kegyelmet, ismerjük el ezt és örvendjünk neki. (Jn 14,25–27. „Békességet hagyok nektek…”)
Keresztény közösségeinkbe is, minden figyelmeztetés ellenére gyakran beférkőzik a kapzsiság bűne, megteremtve ezzel a versengés lehetőségét. (Lk 12,13–21: „... őrizkedjetek minden kapzsiságtól…) Ha nem különböztetjük meg magunkat a világtól, hanem egyetértünk megosztó, versengő szellemével, akkor nem tudunk mentsvárat kínálni a rászorulóknak, akiknek pedig menedéket kellene nyújtanunk a viharban. Isten szemében egyházaink és felekezeteink fokmérője nem az, hogy hány tagja vagy támogatója van egy-egy közösségnek. Isten szemében az az érték, ha nekünk, keresztényeknek számtalan testvérünk van szerte a világon. „Fohászkodjunk az Úrhoz, hogy szabadítson meg minden rossz e három gyökerétől: a kapzsiságtól, a hiúságtól és a büszkeségtől.” A „hittérítők” a Karibi térségben szégyent hoztak Istenre. Mégis a Biblia lett a leigázott emberek reménye. Úgy kellene élnünk, bánnunk magunkkal és másokkal, hogy ne hozzunk szégyent a közös Atyára. (2Móz/Kiv 2,1–10. „Építs családot otthon és az egyházban”) A teremtett világban mi képviseljük Istent, küldetésünk van, amellyel mindnyájunkat megbízott, ez pedig közös otthonunk védelme. Ne hagyjuk kizsákmányolni a Földet és egymást. Jézus azt kéri tőlünk, hogy jelek legyünk a világban, az irgalmasság, a szeretet tanúságtevői, a hit és a remény lángjának őrzői. Egységünk mintája a háromszemélyű egy Isten, aki önmaga személyek közötti életébe hív meg bennünket. Ez a mi közös hitünk alapja. Mélyítsük az egységünket egyházként, felekezetként, egyénenként az Atya, Fiú és a Szentlélek belső lelki közösségében. Ámen.
Dárdai Zsuzsa
Keretes:
Az Ökumenikus imahét igehirdetői:
Meláth Attila, váci baptista lelkész: (Lukácsk Ev.10,25–37: Az irgalmas szamaritánus)
Olga nővér, Ciszterci Apátság, Kismaros (2Móz/Kiv 3,4–10: „Isten megszabadítja azokat, akik nyomorúságban vannak.”)
Rózsa Katalin váci református lelkésznő ( Ézs/Iz 9,2–7a: „Remény és gyógyulás”)
Merényi Zoltán szokolyai baptista lelkész (Lk 12,13–21: „... őrizkedjetek minden kapzsiságtól…)
Márkusné Láng Ilona nagymarosi református lelkésznő (2Móz/Kiv 2,1–10. „Építs családot otthon és az egyházban”)
Verses szolgálat
Varga Gyula: Fundamentum (Marosi Jánosné)
Bódás János: Útravaló. Okos istentisztelet (Grauszmann Ferencné)
Pilinszky János: Imádságért (Dárdai Zsuzsa)
Weöres Sándor: Kereszt árny-kép (Saxon Szász János)
Énekes szolgálat
Református énekes szolgálat (Marosi Jánosné, Grauszmann Ferencné, Kálnai Jánosné, Gencsi Lászlóné )
Anonymus: Mariam Matrem virginem (Ligeti Orsolya, katolikus szolgálat)
Marchesi: Ave Maria (Ligeti Orsolya- Révész Milán, ökumenikus szolgálat)
Ökumenikus kórus (Kalászné E. Krisztina, Kuffart Ildikó, Ligeti Orsolya, Dárdai Zsuzsa, Révész Milán)
